Legkeresettebb alkotók
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Patkó Károly keresett alkotó
    Patkó Károly
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos
  • Spányik Kornél keresett alkotó
    Spányik Kornél
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Batthyány Gyula keresett alkotó
    Batthyány Gyula
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Paizs Goebel Jenő Tanulmányok

  1. Paizs Goebel Jenő - Önarckép
    1. Goebel Jenő művészeti tanulmányait az Iparrajziskola üvegfestő szakosztályán kezdte az 1910-es évek közepén. 1916 és 1924 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán előbb Zemplényi Tivadar, majd tanulmányai előrehaladtával Réti István tanítványa lett. Először 1916-1917 fordulóján mutatkozott be a fővárosi közönség előtt a Várkertbazárban rendezett főiskolai ifjúsági kiállításon. Hivatalos elismerésben még főiskolai tanulmányainak idején részesült először, amikor a Műcsarnok 1922. évi őszi tárlatán bemutatott műveivel elismerő kitüntetést nyert. A fiatal tehetség támogatói között találjuk a magyar képzőművészet ekkori tekintélyei közül Petrovics Eleket a Szépművészeti Múzeum igazgatóját és a Képzőművészeti Főiskolát ideiglenesen vezető Lyka Károlyt.

         "Paizs Goebel Réti István növendéke volt, mestere felismerte különös egyéniségét, megkülönböztetett módon foglalkozott vele, szinte már nem is tanította. Több festői szabadságot élvezhetett Rétinél mint társai, tehetségének természete meg is követelte, mert elméletekkel megzavarta, vagy késleltette volna a kibontakozását. Már főiskolás korában komoly elismerésekben részesítették, a Műcsarnok kiállításain szépen megformált, megfestett, kifejező önarcképeinek volt különösen sikere." (Barcsay, 1966, 38.)

       Az 1920-as években a Paizs előnevet még nem használó Goebel Jenő festészete szorosan kapcsolódott a hazai neoklasszicista irányhoz, Szőnyi István és köre festészetéhez. Egész életművén átívelő önarckép-sorozatának korai darabjaira is a klasszicizáló formálásmód és a drámai fény-árnyék hatások alkalmazása jellemző. Az itt bemutatott mű egyike Goebel legkorábbi önarcképeinek. A reprezentatív művészportrék típusába tartozó művön önmagát a festői mesterség kellékei nélkül, ünnepi ruházatban megörökítő Goebel ifjúi öntudattal teli magabiztossággal, művészi erejébe vetett hitének teljében mutatkozik előttünk.

      Elek Artúr, a korszak elismert műkritikusa a következőket írta a fiatal művészről, 1924-25 fordulóján kiállított műveivel kapcsolatban: "Goebel Jenő azonban ezen a kiállításon az igazi eljövendő ember. Benne valami megragadóan eredeti készül kinyílásra. Olyan művész ez, aki félerővel semmit sem csinál, hanem minden feladatának egész valóját odaadja. Vele bizonyosan lesz még találkozásunk." (Elek, 1925, 99.)


      Feltehetően kiállítva:
      - Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendékeinek kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1923. márc. 18-25. Kat. sz.: 132.
      - Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1923. évi tavaszi tárlata, Budapest, Műcsarnok, 1923. ápr. – máj. Kat. sz.: 378. vagy 380.
      - A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének kiállítása, Budapest, Nemzeti Szalon, 1923. jún. 9-17. Kat. sz.: 86.
      - Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola kiállítása a művészifjúság munkáiból, Budapest, régi Műcsarnok, 1924. dec. 18 – 1925. jan. 7. Kat. sz.: 596.

      Irodalom:
      - Elek Artúr: A fiatalok és a legfiatalabbak, Nyugat 1925/18, 98-99.
      - Barcsay Jenő: Paizs Goebel Jenő, Művészet, 1966/6, 38-39.
      - Haulisch Lenke: Paizs Goebel, (A Művészet Kiskönyvtára, 30), Budapest, Corvina, 1968.
      - Haulisch Lenke: A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945-ig, Budapest, Akadémiai, 1977.
      - Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896–1944), Szentendre, PMMI, 1996.
      - Szentendrei művészet 1926–1935 között, szerk. Kiss Joakim Margit, Szentendre, PMMI, 1997.
      - XX. századi magyar művészet Szentendréről nézve. Válogatás a Ferenczy Múzeum gyűjteményéből, szerk. Mazányi Judit, Verba Andrea, Szentendre, PMMI, 2003.
      RA

  2. Paizs Goebel Jenő - Virágos csendélet ablak előtt
    1. B. K. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYE

      • Virágos csendélet ablak előtt, 1930
      • 95×79 cm
      • Tempera, falemez
      • J. j. l.: Paizs Goebel Jenő 1930

      Paizs Goebel Jenő egyéni képi világának kibontakozása, lírai művészetének legsajátosabb szakasza szentendrei alkotóperiódusának elejére, 1930 és 1935 közé esik. Míg megelőző munkáiban a formák uralkodtak, most velük egyenlő rangra emelkedik a szín. Az olajosbarnás, fény-árnyék kontraszttal erőteljes plasztikus hatást ébresztő ábrázolást dekoratív, gondosan szerkesztett stílus, lilás, kékes, zöldes reflexes festés váltja föl. Magasabb fokon továbbépíti az üvegfestésről tanultakat, az első, még a szecesszióban fogant festői emlékeket. Ekkor készült képeire általában statikusság, mozdulatlanság jellemző, valami beleérzés az időtlenbe. Tárgyai mintha vékony, irizáló üveggé meredtek volna. Virágos csendéletén artisztikusan jelennek meg a finom vonalú vázák, kibomló tulipánok. A síkszerű előadásmódot az ablakpárkány és ablakkeret közbeiktatásával megnövelt térszerkezet gazdagítja.

  3. Paizs Goebel Jenő - Szentendrei tájkép (Szamárhegy)
    1. "Álomvilágban él, olyan városokban és olyan természetben, amelyekben szüntelen csodák történnek."

      "Paizs-Goebel jelentősége Gulácsy Lajoséhoz mérhető"


      "A mesék és a csodák boldogító világaként éli meg közvetlen környezetét.
      Osztozik a gyermekek és együgyűek égi kegyelmében, s már itt a földön,
      ebben az esetleges és szomorú világban megtalálja az elveszett paradicsomot."
      Kállai Ernő, a 20. századi magyar művészettörténet-írás egyik legnagyobb alakjának sorait olvasva, s persze végigtekintve Paizs Goebel Jenő 1930 és 1935 között született alkotásain nem csodálkozhatunk azon, hogy ezt az sszetéveszthetetlen, saját világot alkotó festőt kortársai és késői méltatói a magyar festészet két magányos zsenijével, Gulácsyval és Csontváryval állították párhuzamba. Bár szimbolikus festői nyelvezetük, műveik metafizikus titokzatossága szoros rokonságot mutat, egy fontos különbség mégis elválasztja őket egymástól: Paizs Goebel - elődeivel ellentétben - ízig-vérig tudatos festő volt, a festészet technikai, manuális ismereteivel éppen úgy tökéletesen tisztában volt, mint a kompozícióépítés precíz szabályaival: kivételes rajzi tudását, varázslatos szín- és formalátását latba vetve alkotta meg látszólagos naivitást, gyermeki egyszerűséget sugárzó remekműveit.

      "Végtelen harmónia zeng a képeiről. A csend himnusza."
      PJ

      Paizs Goebel jellegzetes, senkivel össze nem téveszthető stílusa 1930-ban bontakozott ki. A korábbi, súlyosabb, komorabb hangvételű, Rembrandt és Szőnyi hatásáról tanúskodó műveket ekkor váltották fel a kristálytiszta szerkezetű, bűvöletes színerővel megfogalmazott alkotások. A Párizst és Barbizont is megjárt, széles műveltségű fiatal festő 1928-ban részt vett a Szentendrei Művésztelep magalakításában, s haláláig a Duna menti kisvárosban alkotta műveinek döntő többségét. Legjobb barátja, Barcsay Jenő mellett dolgozott, ám míg ő a látvány szerkezeti magját kutatva a konstruktív képépítés felé indult el, addig Paizs Goebelt a tárgyak fizikai jelenlétén túli világ, a létezés metafizikus titokzatossága érdekelte. "Ő a klasszikum lényegét kereste, az elveszett Édent, az Aranykort, mikor ember és állat, ember és természet még ősi, paradicsomi egységben élt" - írta róla Németh Lajos.
      A gyermekként szinte teljesen megsüketült, bicegve járó, mégis a társaság központjaként viselkedő, remek humorú Paizs Goebelt a Szentendrei művésztelep tagja, Onódi Béla a következő szavakkal idézi meg: "Ma is látom magam előtt, ahogy a kizöldült pázsiton az öreg platános között sántikálva jön megy Paizs Goebel Jenő. Süket volt és nehezen beszélt, így elzárkózottságában egészen külön világot alakított ki magának, s a piktúrájában nem számított sem tér, sem az arányok. Furcsa, álomszerű dolgokat festett, belső álomvilágát vetítette a vászonra. (...) Nagyon lelkesedett Csontváryért és a francia Rousseauért."
      Paizs Goebelre minden bizonnyal elementáris erővel hatott Csontváry 1930-as, Ernst Múzeumbeli emlékkiállítása: Barcsay visszaemlékezése szerint különösen a Sétakocsikázás újholdnál Athénban című kép igézte meg különösen.
      E hatás nyomai a most vizsgált alkotáson is szembetűnőek: a látványvilágtól eltávolított színek szimbolikus ereje, a kanyargó, ismeretlenbe vezető út motívumának hangsúlyos szerepeltetése, s az egész ábrázolást belengő misztikus, időtlenséget sugárzó hangulat jól illusztrálja Csontváry műveinek ihlető erejét.

      "Ő avatja először szürreális tárggyá Szentendrét."
      SzJ

      Szabó Júlia gondolatának talán a most bemutatott mű a legszebb illusztrációja.
      A festmény megalkotásakor, 1933-ban Paizs Goebel már túl volt a "vámos" Rousseau műveivel rokon dzsungelképeken, s az olasz metafizikus festőket, elsősorban Giorgio de Chirico műveinek képi világát idéző, szimbólumerejű vallomásokon, a Művészeten, az Aranykoron és az 1932-ben festett Élet című képen. A Szentendrei tájképen mind közül a legnagyobb feladatra vállalkozik:
      a köznapi témát, a látható valóság konkrét részletét emeli - tisztán festői eszközökkel - az időtlen transzcendencia magasságába. Nem jeleket, nem jelképeket formál képpé, hanem a képet nemesíti jellé, a művészet eszközével teremt szimbólumot. Festői képzelete a topográfiailag hűen festett városrészletet, a puszta látványt emeli az önmaga teremtette tündérvilágba. Az újra felfedezett, ragyogó színeket eredményező temperával, a középkori mesterekre jellemző aprólékos műgonddal önti képére a motívumok trópikusan buja áradatát, melynek örvénylő gazdagsága valamennyi képét felülmúlja. Páratlan színvilágú, rafinált szerkezetű alkotása az egész életműből kiemelkedik. A Szamárhegyre felkúszó utak, az apró házak, omladozó oromfalak alkotta köznapi kulissza totalitást sugárzó vízióvá válik: a reneszánsz freskók, s a barokk kárpitok keltik fel hasonló erővel a teljesség illúzióját.
      "A szentendrei sikátorok, utcafordulók, régi házak, udvarok, gyümölcsösök, e zsúfolt téri szűkületek világában akadt Paizs Goebel a maga tündérkertjére, melynek sűrűjében mélyen elrejtőzhet a profán és rideg valóság elől.
      Ezekben a kis dzsungelekben ... zavartalanul szőheti a maga álmait és meséit." - írta Kállai Ernő, Paizs Goebel Jenő legihletettebb korabeli kritikusa.
      Ez a menedéket adó tündérkert jelenik meg a Szentendrei tájkép című alkotáson: egy titkokkal teli mesevilág, bezárt ajtókkal, szemérmesen leselkedő ablakokkal, s a csodás színekben pompázó állatok víziószerű menetével, ahol szabadon szárnyal a fantázia, s a gondolat a létezés legfontosabb kérdéseivel szembesül.
      A kép tartalmi lényegét és stiláris jellemzőit vizsgálva jól látható, hogy Paizs Goebel festészete nem csupán Csontváry és Gulácsy világával rokon, de megelőlegezi Vajda kompozícióit is,
      s néhol Chagall szürrealista-szimbolikus nyelvezetével is kapcsolatban áll.

      A Szentendrei tájkép nem pusztán alkotója egész életművének egyik legjelentősebb darabja, de kitüntetett hely illeti meg a szentendrei művészet és a 20. századi magyar festészet történetének egészében is.

      Reprodukálva:
      - Pesti Napló Képes melléklete, 1935, Haulisch Lenke: Paizs-Goebel, 1968., Verba Andrea: Paizs Goebel Hjenő. Szentendre, 1996
      Proveniencia:
      - Egykor Falus Elek, majd Kiss Ákos gyűjteményében
      IRODALOM
      - Kampis Antal: Emlékezés Paizs Goebel Jenőről. In.: Művészet, 1961. július. 6-7. l.
      - Haulisch Lenke: Paizs Goebel. Budapest, 1968.
      - Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896-1944). Szentendre, 1996.
      MP

  4. Paizs Goebel Jenő - Csokornyakkendős önarckép
    1. "Paizs Goebel fiatal festő korában Szőnyi István hatása alatt állott. Erre a hatásra vall korai önarcképén a fény-árnyékkal erőteljesen kidomborított, gyöngéd clairobscurtól érzelmesen fátyolozott forma." (Kállai Ernő: Előszó Paizs Goebel Jenő 1948 áprilisában a Fővárosi Képtárban rendezett emlékkiállításának katalógusában – részlet)

      A valószínűleg már Párizsban vagy Barbizonba festett mű, a reprezentatív művészportrék típusába tartozik. A festőmesterség kellékei nélkül, ünnepi ruházatban önmagát megörökítő Paizs Goebel ifjúi öntudattal teli magabiztossággal, művészi erejébe vetett hitének teljében mutatkozik előttünk.
      Ltsz.: 89.49.1.

      Proveniencia:
      - dr. Gegesi Kiss Pál tul. (1966)

      Irodalom:
      - Haulisch Lenke: Paizs Goebel, Budapest, Corvina, 1968, 12.

      Kiállítva:
      - Paizs Goebel Jenő (1896–1944) emlékkiállítása, Budapest, MNG, 1966. Kat. sz.: 10.
      RA

  5. Paizs Goebel Jenő - Kertek alatt, Szentendre, 1934
    1. Az 1920-as évek végétől Paizs Goebel nyaranta Szentendrén alkotott. Ekkortól kezdett az olaj mellett temperával is dolgozni. Bár 1928-ban tagja volt a Szentendrei Festők Társaságát megalapító művészcsoportosulásnak, azonban szentendrei témájú festményekkel csak 1934 körül jelentkezett először. "…a vonal, mint kifejezési eszköz kezdte érdekelni. Észrevette a szentendrei tájban a vonalak szépségét." (Barcsay Jenő közlése, idézi: Verba, 1996, 23.) 1935 februárjában az Ernst Múzeumban állította ki többek között az itt bemutatott Kertek alatt című képét és ennek Szentendrei kishíd (1934, MNG) címen szereplő párdarabját. E művek színvilága hűvösebb és visszafogottabb, festésmódjukban is gyökeresen eltérőek Paizs Goebel korábbi műveitől. Az egymáson áttetsző, irizáló színekkel megfestett, aprólékos ecsetvonásokkal megmunkált felületű képek méltó reprezentánsai mind Paizs Goebel e néhány évre terjedő korszakának, mind pedig a konstruktív képszerkesztés főirányába haladó, 1930-as évekbeli szentendrei festészetünknek.
      Ltsz.: 94.211.1.

      Reprodukálva:
      - A Pesti Napló Képes Melléklete, 1937. jan. 10.
      - Az Est Hármaskönyve, 1938, 422.
      - Az Est Hármaskönyve, 1939, 407.

      Kiállítva:
      - CL. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1935. február, Kat. sz.: 146.
      - A Székesfővárosi Képtár és Történelmi Múzeum kiállítása, Budapest, Nemzeti Szalon, 1937. január, Kat. sz.: 123.
      RA

  6. Paizs Goebel Jenő - Konyhai csendélet, 1943
    1. "Paizs Goebel Jenő – akinek gyűjteményes kiállítása most nyílt meg az Alkotás Művészházban – különös, elmosódó, olykor szinte tiszta zeneiségbe oldott valóság-emlékek festője. Valami szivárványos csillámlású fátyolon keresztül nézi az elvarázsolt világot, amelynek leghétköznapibb jelenségei is mesévé, álommá testetlenednek ecsete alatt." (–rp–: Paizs Goebel Jenő kiállítása, Magyarország, 1943. nov. 16. 6.)

      "Eszköze a temérdek finom árnyalatra bontott, többnyire hajszálvékony pászmákban, olykor dúsnedvű, széles foltokba felrakott, eleven, pompás szín és a konstruktív tagolású, sokrétű tér." (Kállai Ernő: Előszó Paizs Goebel Jenő 1943 novemberében az Alkotás Művészházban rendezett gyűjteményes kiállításának katalógusában - részlet)

      A korai üvegfestészeti tanulmányok és Cézanne tárgyilagos szemléletű művészetéből leszűrt tanulságok kapcsolódtak össze Paizs Goebel késői festészetének e varázslatos szépségű darabjaiban, életútjának végén és művészetének összegzéseként.
      RA

  7. Paizs Goebel Jenő - Aranykor: Önarckép galambokkal
    1. Az Aranykor Paizs Goebel művészi magára találásának éveiben keletkezet. Jóllehet érezhetjük mögötte Csontváry Mária kútjának és Chirico tuniszi sorozatának emlékét, a festmény mégis önálló hangot képvisel. Balra az előtérben romantikus énközpontúsággal uralkodva az előtér és háttér elemein áll a művész. Mögötte a nyitott ablakon a szabadba láthatunk. A romantikában született motívum ez is: a világra nyílt ablak, az elvágyódás, a szabadságvágy szimbóluma. A belső térben két színes tollú, halott madár, az egyik az ablakpárkányon fekszik, a másik szögön függ. Paizs Goebel művészetében állandóan visszatérő téma a halott madár, nemcsak a szimbolisták életérzésében gyakori halálvágy, halálfélelem megtestesítője, hanem a szabad szárnyalás ellenpontja is, nemiképp a művész megnyirbált vágyainak szimbóluma. A művész egyik kezét óvóan maga előtt tartja, másikkal mintegy mágusként vezeti át a szemlélőt a külső világba. Két szimmetrikusan lefelé repülő galamb közeledik a jobb kezében tartott búzaszemek felé. A messzeségben kék tó, rajta fehér bitorlás, a parton pedig még egyszer megjelenik a festő groteszk, sovány alakja, az elvágyódás, távozás, halál romantikus jelképei: a hajó és vonat közelében. Mintha hirtelen megdermedt volna a színes világ, s a művész döbbenten várná a fejleményeket.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  8. Paizs Goebel Jenő - Csendélet
    1. Paizs Goebel a szentendrei művésztelep alapító tagja, érett festői korszaka e városkához kapcsolódik, bár 1925-35 között évekig dolgozott Párizsban és Barbizonban. A harmincas évek elején festett művein furcsa vegetáció, mítosszal és varázslattal teli fantáziavilág jelenik meg; e sajátos álombirodalom a festő menedéke a háború felé sodródó Európában. Színvilágának különlegessége és dekorativitása üvegfestői tanulmányainak eredménye. Csendéletének hosszú, keskeny képmezejében a naivokra emlékeztető módon ábrázolja a kendővel takart asztallapon a kép tengelyét hangsúlyozó vázát, amelyben lángnyelvként csapongó sokszirmú, egzotikus virágcsokor van. A szirmok narancsvörösét a háttér kékje fokozza. A felső képfél színgazdagságát és tagoltságát az alsó nyugodt síkjai ellensúlyozzák. A váza mögül előtűnő ferde fatörzs és ívelt ágai a csokor tömegének kontúrját ismétlik dekoratív játékossággal. A mese és varázslat légkörét teremti meg a különleges színvilág, a téri rend, a lepkék bódult tánca a tátogó, "lobogó" virágkelyhek körül, amelyek szinte emberi szenvedélyeket, érzésállapotokat sejtetnek.
      Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  9. Paizs Goebel Jenő - Lola és Misa a művésztelepen
    1. Oeuvre-jegyzék: II.165. In.: Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő művészete. Gondolat Kiadó, Budapest, 2009.

      Proveniencia:
      - korábban Kántor Andor tulajdonában

      Kiállítva:
      - Paizs Goebel Jenő (1896-1944) emlékkiállítása. Szentendrei Képtár, Szentendre, 1987. január, katalógus: szám nélkül
      - Paizs Goebel Jenő kiállítása. Budapest Történeti Múzeum, Budapest, 2009. július 22. – szeptember 23.

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Szentendre mint múzsa. A szentendrei művészet évszázada IV. Művészet Malom, Szentendre, 2003. november 15. – 2004. március 15. katalógus: szám nélkül

      Reprodukálva:
      - Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő művészete. Gondolat Kiadó, Budapest, 2009. 261. oldal
      - A szentendrei Régi Művésztelep. Szerkesztette: Tóth Antal, Corvina Kiadó, Budapest, 2007. 47. oldal